2010
06.02

FRDÉSZ: A teljes rendvédelmi szférában dolgozók körülményeit javítsa a kormány!

A Fegyveres és Rendvédelmi Dolgozók Érdekvédelmi Szövetsége azt várja az új kormánytól, hogy a rendőrök számára a kormányprogramban ígért fizetésemelést, életpálya-modellt és a lakáshelyzet javítását átfogóan, a fegyveres és rendvédelmi szféra egészére kiterjedően valósítsa meg - mondta Kónya Péter, az FRDÉSZ elnöke Budapesten sajtótájékoztatón hétfőn.

A szervezet hétfői elnökségi ülésén a tagszervezetek vezetői áttekintették az új kormány programjának a fegyveres és rendvédelmi szférát érintő részét. Kónya Péter emlékeztetett rá: korábban Orbán Viktor is széleskörű társadalmi párbeszédre épülő kormányzati programról beszélt, ugyanakkor azt tapasztalták, hogy a kormányprogram nem fektet elég súlyt az érdekképviseletekkel való együttműködésre.

Hiányolta, hogy csak a munkaadói oldal szervezeteivel kötött megállapodások szerepelnek a kormányprogramban, és közölte, még nem késő, hogy az új kormány a munkavállalói oldal szakszervezeteivel is hasonló együttműködési megállapodást kössön.

Felidézte: Lázár János (Fidesz) frakcióvezető az előző kormányzati ciklusban az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnökeként tájékoztatta az FRDÉSZ-t, hogy a Fidesz dolgozik a hivatásosok szolgálati viszonyáról szóló törvény (Hszt.) új változatán. Jelezte, hogy erről a szakszervezetekkel egyeztetni akarnak. Ez az egyeztetés azonban még nem kezdődött meg - tette hozzá. Hangsúlyozta: bíznak benne, hogy az új kormány mihamarabb felállítja a társadalmi párbeszédnek az új kormányzati struktúrához illeszkedő fórumait.

Kónya Péter kitért arra is: megvizsgálták, hogy a rendvédelmi területet miként érinti a kormányprogram. Üdvözlik, hogy a kormányprogram kiemelt szerepet szán a közrend, a közbiztonság megerősítésének, ugyanakkor azt látják, hogy a kormányprogramban kizárólag a rendőrséget említik, holott a közrend, közbiztonság fenntartásában nem csak a rendőrségnek van feladata, hanem az összes fegyveres és rendvédelmi szervnek. Megemlítette: a “három csapás” bevezetése szigorítaná a büntetési tételeket, ami kihatással van a büntetés-végrehajtás szervezetére, hiszen tovább kell az elítéltet a börtönben tartani. Ezért bővíteni kell a büntetés-végrehajtási intézmények kapacitását és növelni a személyi állományt. Erről azonban nem szól a kormányprogram - mondta.

Hozzátette: egyetértenek azzal, hogy a rendőrök fizetését növelni kell, életpálya-modellt kell kialakítani nekik, és meg kell oldani a lakáshelyzetüket, azonban - mondta - jogos elvárás, hogy mindez történjen meg a büntetés-végrehajtás, a katasztrófavédelem, a polgári védelem, a honvédség, a titkosszolgálatok és a vám- és pénzügyőrség területén dolgozóknál is. Utalt rá: a rendőrségnél és ezeknél a szervezeteknél dolgozókkal szemben azonosak az elvárások, így a juttatásoknak is szinkronban kell lenniük.

MTI

No Comment.

Add Your Comment

You must be logged in to post a comment.