devizahitelMindenki tudja, hogy a devizahitel nagyon sokak vállán ott ragadt és egy olyan terhet képvisel sajnos, amit elég nehéz kiküszöbölnie a szenvedő alanynak.

Ezt tudta a kormány is és elkezdett olyan intézkedéseken és törvényeken dolgozni melyek egyaránt segítenek a devizahitel csapdába esett embereken. Ahogy azt sejteni lehetett megérkezett az első olyan kormányjavaslat, amit be is terjesztettek és el is fogadta a kúria.

Minden jellegű devizahitelesre fog vonatkozni a törvény, azaz azok is számíthatnak visszatérítésre, akik szabad vagy kötött felhasználású hitelt vettek fel. Nem kell aggódnia azoknak sem, akik ingatlanra vettek fel hitelt vagy esetleg másra. A devizahitelektől szenvedő ügyfelek az árfolyamrést fogják visszakapni, ami tisztességtelen volt.


Aki például 7 millió forintot vette fel régebben, az akár 1 millió forintot is visszakaphat. Persze ezek még nem végleges számok, meg kell várni a kalkulációkat, mert a visszakapott összeg akár még növekedhet is. Rengeteg olyan ember van, aki felvett devizahitelt és vissza szeretne kapni belőle, mert tisztességtelennek tartja a bankok eljárását a szerződésekkel kapcsolatban, ugyanis egyoldalúan változtathatta a bank a szerződéseket.

Viszont most fordult a kocka és a jogtalanul elvett összegeket visszajuttatják a devizahitelesekhez ezzel is segítve őket. Nagy vita övezte egyébként a döntést, mert a bankok nem hagyják annyiban, hogy elvegyék tőlük ezt az összeget, mégis fejet kell hajtaniuk a kúria döntése előtt és vissza kell majd szolgáltatni minden pénzösszeget. Ezt a folyamatot két részletre fogják bontani, ráadásul a forint alapú hitelekre is vonatkozhat az egyoldalú szerződésmódosítással kapcsolatos törvény.

Tehát mindenképpen következik folytatása ennek a törvényjavaslatnak és nem kell aggódnunk, hogy lemaradunk a hírekről, hiszen ha gyakran látogatja oldalunkat, akkor garantáltan nem marad ki az olyan értékes információkból, mint ezek.