rezsicsokkentesSzakemberek úgy vélik, hogy amennyiben létrejönne a non profit, állami alapokon nyugvó közszolgáltató cég, akkor jóval olcsóbban lehetne adni és venni a vizet, a gázt és az áramot is. A vállalat megalapításának tervezetéről a miniszterelnök nyilatkozott, melyben hivatkozott, hogy erre alapozható a rezsicsökkentés. Köztudott, hogy az elmúlt egy év alatt több alkalommal is csökkentett rezsit a kormány. az ígéretek szerint ez az idei évben tovább tart a tendencia. A tervek alapján ugyanis április hónapban újabb csökkentésre számíthatunk a gáz díját illetően, majd ősszel ismét lejjebb viszik a távhő és a villanyáram díját.


A miniszterelnök beszédében elmondta, hogy fentiek miatt van nagy szükség egy új cég létrehozására, ez lenne az első magyar közszolgáltató vállalat. Amennyiben létrejönne ez a nonprofit közszolgáltatóként működő cég, ez lenne a garancia a további rezsicsökkentésre. A vállalat feladata lenne hogy vállalatoknak, magánszemélyeknek egyaránt úgy adjon el energiát, hogy nem lenne érdeke erre óriási haszonkulcsot rátenni, ez jelentené a nagy árcsökkenést.

Pillanatnyilag a közműszolgáltatók üzleti vállalkozás formájában működnek, és a működésükből származó bevétel nagy százalékából a működés költségeire költenek, valamint ebből fedezik az esetleges fejlesztéseiket és e mellett persze érthető módon, mint vállalkozások, a tulajdonosok számára profitot is kell termelniük. Amennyiben viszont egy non profit cég látná el ezt a feladatot és forgalmazná az energiákat, akkor a felhasználóknak nem kellene megfizetni a vállalat fenntartási és egyéb költségeit, kizárólag a szolgáltatási díjjal kellene kalkulálniuk. Egy non profit cégnél ugyanis teljes mértékben ellenőrizhető, hogy a felmerült és jelzett, elszámolt költségek reálisak-e. Ezeken a költségeken felül pedig maximum olyan kiadások merülnek fel, melyekkel a befolyt és újra befektetett összegen felül a hálózatok fenntartására kell számolni.

Még további előnyös helyzetet teremthetne ebben az esetben, hogy a non profit cég természetesen állami tulajdonban működne. A tapasztalatok pedig bizonyítják, hogy az állami kézben lévő közműcégek sokkal biztonságosabb szolgáltatást képesek a fogyasztóknak nyújtani. Hogyha megvalósul ez a terv, akkor a non profit céggel együtt lehetne működtetni azokat az energia szolgáltatókat, melyek már most is az állam tulajdonában vannak, de azokkal is lehetne számolni hosszabb távon, melyek majd később kerülnek a közösség tulajdonába. Ezzel a megoldással igen sokat lehetne megtakarítani a beszerzést és a működést illetően is. Erre alapozható a további rezsicsökkentés a jövőben.