buntetes vegrehajtasi dolgozok bereA rendvédelmi dolgozók, valamint a honvédek is ugyan úgy megkapják pár napon belül emelt fizetésüket, mint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi területen tevékenykedő dolgozók. Bérkiegészítés útján jutnak hozzá a magasabb bérhez, ami havi plusz tízezer forintot jelent számukra és ezen összeget számfejtik részükre 2014. januárig visszamenően. Kocsis Máté elmondta, hogy huszonkilenc ezer tiszthelyettes esik abba a körbe, akik most hozzájutnak az emelt bérhez, a nagy részük rendőrként, vagy büntetés végrehajtási dolgozóként szolgál, valamint sok közöttük a katasztrófavédelem területén tevékenykedő alkalmazott is, de vannak köztük rendvédelmi szervi munkatársak, valamint titkosszolgálati dolgozók is, hiszen az illetménykiegészítés mindannyijuk számára jár.


Mellettük 12600 honvédségi dolgozóra is vonatkozik a béremelés, közülük 5300 személy tartozik a legénységi állományba és 7300 altisztnek emelkedik a bére. A legénységre nézve ez a változás 7,2, az altisztek esetében pedig 5,1 százalék mértékű emelkedést érnek el ezzel az illetményemeléssel a 2013. december havi átlagos keresetekhez képest.

A rendvédelmi dolgozók béremelése ezzel állítólag még nem fejeződik be mivel a kormány további emeléseket ígér egészen addig, amíg meg nem valósul e téren is az életpálya modell. Ennek tükrében arra lehet számítani, hogy ezzel az emeléssel veszi kezdetét a bérfejlesztés e körben. Az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának elnöke szerint a jelenlegi illetményemelés az elmúlt 10 év legnagyobb béremelési programját kezdi realizálni a rendvédelemben. Vélhetően ezzel megnyugtató és reális jövőt tudnak a honvédségi és rendvédelmi szervek dolgozói elé tárni.

Szerinte a jelenlegi kormány az előzőekkel szemben maximálisan képes megalapozni a pénzügyi feltételeit a folyamatos bérkiegészítésnek és illetményemelésnek. A mostani emelés ugyanis nem az első, hiszen ezt megelőzően már két évvel ezelőtt ez a kormány érte el, hogy a tűzoltók részére kifizetésre kerülhessen mintegy hét milliárd forint túlóra pénz, ami természetesen jogosan illette meg őket.